Üdvözöljük Rákóczifalva város honlapján!

RÁKÓCZIFALVA

Városunk

Rákóczifalva, Magyarország fővárosától – Budapesttől – 110 km-re a Tisza folyó bal partján, Szolnok várostól délre fekszik. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település kialakulásában két tényező játszott fontos szerepet, az élővíz, a Tisza közelsége és az árvízmentes terület. A város homokhátgerincre épült, így az árvíz sosem fenyegette az itt élő embereket.

Rákóczifalva nevét II. Rákóczi Ferenc fejedelemről – a Rákóczi-szabadságharc vezéréről – kapta, aki vadászkastélyt építtetett a település területén az 1700-as évek elején. A településen élők körében általában nagyon erős a polgárosodás iránti igény, a civilizált életfeltételekhez való ragaszkodás, ami a közterületek és magánkertek állapotán is érződik. A település kertvárosias jellege már régóta ismert Rákóczifalva környezetében. Ennek egyik egyértelmű folyománya a településre való beköltözési hullám, amely eredményeképpen évről-évre emelkedik a lakosságszám.

  • A népesség száma: kb. 5.600 fő
  • A kül- és belterület nagysága: 3.59ha
  • ebből belterület: 303 ha

Rákóczifalva környezetállapota alapvetően kedvezőnek értékelhető. Rendezettség, tisztaság jellemzi, a környezet egészséges, helyenként természetes állapotában, érintetlenül megőrződött. Ezzel összhangban zajlik a mezőgazdasági termelés és a gazdaság többi tevékenysége. A környezet állapota lehetőséget ad a turizmus fejlődésére, illetve arra, hogy a települést egyre többen választják lakóhelyül a közeli Szolnokról kiköltöző családok közül. Gazdasági tevékenység tekintetében – a jó minőségű termőföld adta lehetőségeket kihasználva – a mezőgazdaság a legjelentősebb, azonban településünkön húsfeldolgozó üzem is működik. Az oktatás, a közművelődés, a sport, valamint a kulturális és hagyományőrző tevékenység színvonalas folytatását intézményeink és a nagy számban működő civil szervezetek biztosítják. Rendelkezünk óvodával és bölcsődével, általános iskolával, idősek otthonával, sportcsarnokkal, füves labdarúgó sportpályával, kispályás műfüves labdarúgó sportpályával, gumiborítású kosárlabda pályával. A közfeladatok ellátása a Városházán, közművelődés és a kulturális tevékenység a Közösségi Házban, a Macimúzeumban és az 1956-os forradalom emlékhelyén zajlanak. Található még városunkban Madárpark, Tájház és Tanösvény, valamint jelentős a tiszai horgászat is. Nagyszámú rendezvényeink közül kiemelkedik a Város Napja, Dömenap, Aratófaltok Ünnepe – Európa Étekkertje, a Civil Kavalkád. Minden évben megrendezésre kerül az Idősek Világnapja, a Hagyományőrző Disznótor, a Borverseny és a Mozgáskorlátozottak regionális rendezvénye. Rákóczifalva területén a felszín alatt jelentős termálvízkincs található, amely gyógyászati, turisztikai és egyéb gazdasági célokra is hasznosítható, a felhasználást lehetővé tevő beruházások esetén.

Rákóczifalva 2009-ben városi rangot kapott.